2015. július 12., vasárnap

2. fejezet V. rész

 - Apu! - kiáltottam. Sadie elhajította a kövét, de az keresztülszáguldott a tüzes ember fején, semmi kárt sem téve benne.
  A férfi megfordult, és egy szörnyű pillanatra megláttam az arcát a lángokban. Amit láttam, annak semmi értelme sem volt. Olyan volt, mintha valaki egymás tetejére zsúfolt volna két különböző arcot - az egyik majdnem emberi, halvány bőrrel, kegyetlen, éles vonásokkal és vörösen világító szemekkel, a másik mintha egy vadállaté lett volna, sötét szőrrel és hatalmas, éles agyarakkal. Rosszabbul nézett ki, mint egy kutya vagy egy oroszlán feje - egy olyan állaté, amilyet még sohase láttam. Azok a vörös szemek az enyémekbe mélyedtek, és tudtam, hogy meg fogok halni.
  Mögöttem súlyos lépések zaja hallatszott a Nagy Csarnok felől. Utasítások hangzottak el. A biztonsági őrök, talán a rendőrök - de nem értek ide időben. 
 A tüzes ember ránk vetette magát. Az arcomtól néhány centiméterre azonban valami hátralökte. A levegőben elektromosság cikázott. Az amulett a nyakamban kényelmetlenül forró lett. A tüzes ember felszisszent, és sokkal óvatosabban kezdett méregetni.
 - Tehát... te vagy az.
  Az épület újra megremegett. A terem túloldalán a fal egy része vakító villanás kíséretében felrobbant. Két ember lépett keresztül a lyukon - a férfi és a lány, akit a Tűnél is láttunk, köpenyeik csapkodtak körülöttük. Mindkettejüknél botok voltak. 
  A tüzes ember vicsorgott. Még egyszer rám nézett, és azt mondta:
 - Hamarosan, fiú.
  Azzal az egész terem lángolni kezdett. Egy hőhullám kiszorította a tüdőmből az összes levegőt, és a földre rogytam. 
  Az utolsó dolog, amire emlékszem az, hogy a villás szakállú férfi és a kékben levő lány felettem állnak. Hallottam a biztonsági őrök szaladgálását és kiabálását, egyre közelebbről. A lány fölém guggolt, és előhúzott egy hosszú, hajlított pengéjű kést az övéből. 
 - Gyorsan kell cselekednünk - mondta a férfinak.
 - Még nem - válaszolta az kissé ingerülten. Vaskos akcentusa franciának tűnt. - Biztosnak kell lennünk benne, mielőtt elpusztítjuk őket.
  Lehunytam a szemeim, és öntudatlanságba zuhantam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése