- A Rosette-i kő - mondtam.
- Az nem egy PC program? - kérdezte Sadie.
Meg akartam mondani neki, hogy milyen hülye, de a kurátor megelőzött egy ideges nevetés kíséretében.
- Ifjú hölgy, a Rosette-i kő volt a kulcsa a hieroglifák megfejtésének! Napóleon serege talált rá 1799-ben, és...
- Ó, igen - mondta Sadie unott hangon. - Már emlékszem.
Tudtam, hogy csak azért mondja, hogy a pasas végre befogja, de az apánk nem hagyta annyiban.
- Sadie - mondta akkor. - amíg meg nem ismerték ennek a kőnek a titkait, a halandók... hm... úgy értem, senki se tudta évszázadokig elolvasni a hieroglifákat. Egyiptom írott nyelvét teljesen elfeledték. Aztán egy angol férfi, Thomas Young, bebizonyította, hogy a Rosette-i kő három nyelvű szövege ugyanazt az üzenetet hordozza. Aztán egy francia, Champollion, átvette tőle a munkát, és végül feltörte a hieroglifák rejtélyes kódját.
Sadie semmi érdeklődést nem mutatva a téma iránt tovább csámcsogott a rágóján.
- Ha ilyen fontos, mi áll a szövegben?
Apu megrántotta a vállát.
- Semmi fontos. Nagyjából csak egy köszönőlevél V. Ptolemaiosz királyhoz néhány paptól. Amikor először kifaragták, nem volt jelentősége. De az évszázadok alatt... nagyon fontos szimbólummá vált. Ez talán a legerősebb kapocs az ókori egyiptomi és a modern világ között. Hülye voltam, hogy nem vettem észre előbb a benne rejlő lehetőségeket.
A gondolatmenetét már nem tudtam követni, és úgy tűnt a kurátor sem.
- Dr. Kane? - kérdezte a köpcös férfi. - Jól érzi magát?
Apu vett egy mély levegőt.
- Elnézést kérek, Dr. Martin. Csak... hangosan gondolkodtam. Megkérhetném, hogy emeljék fel az üveget? És jó lenne, ha esetleg ide tudná hozni az archívumból azokat az iratokat, amiket korábban kértem.
Dr. Martin bólintott. Bepötyögött egy kódot egy kis távvezérlőbe, és az üvegdoboz elülső oldala kinyílt.
- Bele fog telni néhány percbe, hogy előszedjem az iratokat - mondta Dr. Martin. - Bárki másnak csak habozva adnék teljes körű hozzáférést a kőhöz, úgy, ahogy maga kérte. De bízom abban, hogy maga óvatos lesz.
A férfi ránk, gyerekekre pillantott, mintha bajkeverők lennénk.
- Óvatosak leszünk - ígérte Apu.
Amint Dr. Martin léptei elhaltak, Apu felénk fordult, fanatikus pillantással.
- Gyerekek, ez nagyon fontos. Kint kell maradnotok ebből a teremből - levette a válláról a munkatáskáját, és épp csak annyira cipzározta ki, hogy kivegyen belőle egy bicikliláncot és egy nagy lakatot belőle. - kövessétek Dr. Martint. Az irodáját a Nagy Csarnok végében, bal oldalt találjátok. Csak egy bejárata van. Amint bement, szorosan tekerjétek ezt a kilincsekre és szorosan zárjátok le. Késleltetnünk kell őt.
- Azt akarod, hogy zárjuk be őt? - kérdezte Sadie, mostmár érdeklődve. - Brilliáns!
- Apu - mondtam. - mi folyik itt?
- Nincs időnk magyarázkodásokra - mondta Apu. - Egyedül most van csak esélyünk. Már jönnek.
- Kik jönnek? - kérdezte Sadie. Apu megragadta a húgom vállát.
- Kedvesem, szeretlek téged. És sajnálom... sok mindent sajnálok, de most nincs időnk. Ha ez működik, megígérem, hogy mindent jobbá teszek az életünkben. Carter, te vagy az én bátor fiam. Neked meg kell bíznod bennem. Ne felejtsétek el bezárni Dr. Martint. Aztán pedig nehogy bejöjjetek ebbe a szobába!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése