Leláncolni a kurátor irodáját nem volt nehéz. De amint végeztünk, visszanéztünk arra, amerről jöttünk, és kék fényt láttunk kiszűrődni az egyiptomi részlegről, mintha az apánk egy óriási, világító akváriumot szerelt volna fel éppen. Sadie tekintete az enyémbe fúródott.
- Most komolyan, van fogalmad arról, mit csinál?
- Nincs - válaszoltam. - De elég furán viselkedett mostanában. Sokat gondolt Anyura. A fényképét...
Nem akartam többet mondani. Szerencsére Sadie bólintott, mintha értené.
- Mi van a munkatáskájában? - kérdezte a húgom.
- Nem tudom. Azt mondta, soha ne nézzek bele. - válaszoltam. Sadie felvonta a szemöldökét.
- És te soha nem tetted meg? Istenem, ez annyira te vagy, Carter. Reménytelen vagy.
Meg akartam védeni magam, de ekkor egy rengés rázta meg a földet. Megriadva Sadie elkapta a karom.
- Azt mondta nekünk, hogy maradjunk itt. Gondolom ezt a parancsát is teljesíteni akarod?
Valójában ez az utasítás meglehetősen ésszerűnek tűnt számomra, de Sadie végigszaladt a termen, és én egy pillanatnyi gondolkodás után követtem őt. Amikor elértük az egyiptomi részleg bejáratát, lefagytunk.
Az apánk a Rosette-i kő előtt állt, háttal nekünk. Egy kék körvonal húzódott körülötte, mintha valaki rejtett neoncsöveket kapcsolt volna be a padlóban. Levette a kabátját, a munkatáskája nyitva hevert a lábánál. Benne egy két láb hosszú fadoboz hevert, egyiptomi festményekkel díszítve.
- Mi van a kezében? - súgta nekem Sadie. - Egy bumeráng?
Ténylegesen, amikor Apu felemelte a kezét, láttam, hogy egy fehér, hajlított botot tart benne. Tényleg úgy nézett ki, mint egy bumeráng. De ahelyett, hogy elhajította volna, hozzáérintette a Rosette-i kőhöz. Sadie visszatartotta a lélegzetét. Apu a kőre írt. A bumeráng ahová hozzáért, kék vonalakat hagyott maga mögött a grániton. Hieroglifák. Semmi értelme nem volt az egésznek. Hogyan tudna világító szavakat írni egy bottal? De a képek tisztán kivehetőek voltak: szarvak egy x és egy doboz fölött.
- Nyitni - motyogta Sadie. Rábámultam, mert úgy tűnt, mintha lefordította volna a szót, de az lehetetlennek tűnt. Évekig Apu körül lófráltam, és még így is csak néhány hieroglifát tanultam meg. Piszok nehéz megtanulni őket. Apu felemelte a kezeit, aztán kántálni kezdett:
- Wo-seer, i-ei - Ezzel két újabb hieroglifa jelent meg a kő felszínén. Akármennyire döbbentem is meg, felismertem az első szimbólumot. Egyiptomi holtak istenének neve volt.
- Wo-seer - motyogtam. Sohasem hallottam így kiejtve, de tudtam, mit jelent. - Ozirisz.
- Ozirisz, jöjj - mondta Sadie, mintha valamiféle transzba esett volna. Aztán tágra nyíltak a szemei. - Ne! - kiáltotta. - Apa, ne!
Az apánk csodálkozva megfordult. Azt kezdte mondani:
- Gyerekek... - de késő volt. A talaj felmordult. A kék fény fehérré fakult, és a Rosette-i kő szétrobbant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése